Mesterséges intelligencia fejezi be Beethoven 10. szimfóniáját
2019. december 17. 14:08
Csak néhány vázlat maradt fenn Ludwig van Beethoven feljegyzései között a tervezett 10. szimfóniájáról, amelynek komponálását meghiúsította a német zeneszerző 1827-ben bekövetkezett halála, most zenetörténészek és számítógépes szakemberek versenyt futnak az idővel, hogy befejezzék a zeneművet mesterséges intelligencia segítségével Beethoven születésének 250. évfordulójára, amelyet 2020-ban ünnepel a világ.
2019. december 17. 14:08
4 p
0
0
11
Mentés
„Lenyűgöző a haladás, még akkor is, ha a számítógépnek még igen sokat kell tanulnia” – idézte Christine Siegertet, a bonni Beethoven-ház archívumának vezetőjét a Phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportál.
Siegert meggyőződésének adott hangot, hogy Beethoven áldását adná rá, mivel ő is kora újítójának számított. Hangsúlyozta, hogy a zenemű nem fogja veszélyeztetni Beethoven örökségét, nem fognak úgy tekinteni rá, mint életműve részére.
A megszületett végső nagyzenekari változatot április 28-án fogják bemutatni Bonnban, a zeneszerző szülővárosa az évfordulós ünnepségek középpontjában áll. Az évfordulós ünnepségek már hétfő este, a 249. évfordulón megkezdődnek, december 16-át tartják a német zeneszerző születésnapjának.
A projektben gépi tanulási technológiát használnak, a számítógépbe betáplálták Beethoven valamennyi művét, és az most próbálja megkomponálni a szimfónia lehetséges folytatását a zeneszerző stílusában.
Barry Cooper brit zeneszerző és zenetörténész, aki maga is megpróbálta befejezni a 10. szimfónia első tételét 1988-ban, kételyeit hangoztatta. „Meghallgattam egy rövid elkészült részletet. Távolról sem hangzott úgy, mint Beethoven szándékának meggyőző rekonstruálása. De van még lehetőség a javulásra a további munka során” – mondta a Manchesteri Egyetem professzora.
(MTI)
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
A hamarosan a 74. születésnapját ünneplő, hétszeres Grammy-díjas, Oscar- és Golden Globe-díjas angol dobos, énekes, dalszerző, színész decemberben egy két órás videóban árulta el, mi nyomja a szívét.
A 20 éves ausztrál csapat a Thy Art Is Murder és az Amity Affliction társaságában érkezik meg jövő év végén az MVM Dome-ba, ahol remélhetőleg minden várakozásunkat felülmúlják.
A Samsung bejelentette, hogy az év első felében piacra dobja régóta várt mesterséges intelligenciával (MI-vel) felszerelt robotját, a Ballie-t. A guruló robotasszisztens egyesíti magában a mesterséges intelligencia, az okosotthon-vezérlés és a hordozható projektor funkcióit. A CES 2025 technológiai kiállításon bemutatott eszköz jelentős előrelépést mutat a 2020-as koncepcióhoz képest
A mesterséges intelligencia megjelenése a hadviselésben radikálisan formálja át a modern háborúk arculatát. Az autonóm fegyverek fejlesztése komoly etikai kérdéseket vet fel, miközben a nagyhatalmak versenyfutása már elkezdődött.
Európa komoly lemaradással küzd a félvezetők gyártása terén, pedig a mesterséges intelligencia 2030-ra akár 600 milliárd dollárral járulhat hozzá a kontinens gazdaságához. Az USA és Kína technológiai dominanciája arra ösztönzi az európai ágazatot, hogy többet fektessenek be az MI-értéklánc egyes területeibe.
Pénteken Belgium felé veszi az irányt a magyar válogatott védő.
p
1
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 11 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2020. február 22. 21:15
Nem értek egyet veled. Mozart a Requiemje írása közben halt meg, befejezetlenül hagyva a művet. Sokan munkálkodtak az autentikus kiegészítéseken, míg végül elkészültek ( a fő érdem egy Süssmayr nevű zeneszerzőé). Ha nem így tettek volna, ma szegényebbek lennénk Mozart legnépszerűbb művével.
Én nem fejeztetném be az már nem Beethoven. Az nagyobb tisztelet ha nem kontárkodunk bele, egy művész életművébe. Ha nagyon akarnak írjanak tiszteletére mesterséges intelligenciával egy teljesen új művet.